A verseny főszervezője:
VERSENYSZABÁLYZAT

A Luca Pacioli Egyesület meghirdeti a 2021. évi Bosnyák János Nemzeti Emlékversenyt, amely immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre.

A VERSENYRŐL RÖVIDEN

A Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny a Kárpát-medence felsőoktatási képzésben részt vevő ifjúsága számára megszervezett számviteli-adózási esettanulmányi vetélkedő. A verseny két fordulóból áll: az első forduló során egy számviteli-pénzügyi-adózási esettanulmányt kell csapatban megoldaniuk a résztvevőknek, a második fordulóban pedig az esettanulmány első fordulóban benyújtott megoldásának szakmai zsűri előtt történő prezentálását várjuk a versenyzőktől.

A verseny szervezője a Luca Pacioli Egyesület.

A verseny fővédnöke Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere.

KIK JELENTKEZHETNEK?

A versenyre olyan 3 fős csapatban lehet jelentkezni, amelynek minden tagja az alább felsorolt felsőoktatási intézmények valamelyikének üzleti, gazdálkodástudományi vagy közgazdaságtudományi képzésén részt vevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, alap- vagy mesterszakos, nappali tagozatos hallgatója.

A külhoni, magyar oktatási nyelvű képzést folytató intézmények közül az alábbi intézmények hallgatóinak jelentkezését várjuk.

Az anyaország területén működő felsőoktatási intézmények közül az alább felsoroltak hallgatóinak jelentkezését várjuk.

A 3 fős csapatokban maximum 1 fő mesterszakos hallgató csapattagként történő részvétele engedélyezett csapatonként.

A versenyre való nevezés alól ki van zárva a Luca Pacioli Egyesület minden tagja, aki a verseny szervezésének bármely szegmenségeben részt vett vagy a verseny szervezéséhez kapcsolódó bármilyen szervezői dokumentumhoz hozzáférése van.

HOGYAN LEHET JELENTKEZNI?

A versenyen csak a csapatok előzetes regisztrációjat követően megengedett a részvétel. A regisztráció a bosnyak.pacioli.hu/regisztracio oldalon, illetve a jelen oldal alján található gombra kattintva érhető el. Minden mező valóságnak megfelelő kitöltése kötelező az érvényes regisztrációhoz.

Nevezési díj nincs.

A regisztráció határideje: 2021. október 31. 23:59

ELSŐ FORDULÓ: AZ ESETTANULMÁNY MEGOLDÁSA

Az első fordulóban a csapatoknak egy esettanulmányt kell megoldaniuk, amelyet a Luca Pacioli Egyesület, az Ernst & Young Magyarország, az Andersen Hungary, az OTP Bank, valamint a Corvinus Egyetem Pénzügyi, Számviteli és Gazdasági Jogi Intézete biztosít. Az esettanulmány 2021. november 1. 12:00-ig kerül kiosztásra minden regisztrált csapat számára.

A megadott esetet egy esszé megírásával kell feldolgozni, amely esszében a versenyzőknek ki kell fejteniük gondolatmenetüket, meg kell magyarázniuk és érvekkel kell alátámasztaniuk következtetéseiket. Az esszé mellett egy prezentációs diasort is el kell készítenie minden csapatnak, amelyet döntőbe jutás esetén használhatnak fel előadásuk során.

Az esszét illetően az alábbi követelményeket kötelező betartani.

A prezentációra minden csapatnak legfeljebb 15 perce lesz, felépítését ennek megfelelően javasoljuk kialakítani, megfelelő, igényes külalakkal. Egyéb kritérium a prezentációra nevesítetten nem vonatkozik.

Az elkészített esszéket és prezentációs diasorokat 2021. november 14. 12:00-ig kell elküldenie a csapatoknak az bosnyak@pacioli.hu e-mail címre a Luca Pacioli Egyesület számára a regisztrációkor megadott kapcsolattartói e-mail címről. A később vagy más címről elküldött megoldásokat nem tudjuk elfogadni. Az e-mail tárgyának formátuma: Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny – Csapat neve – Megoldás.

A Luca Pacioli Egyesület 2021. november 15-18. között kiértékeli az elküldött megoldásokat, és az ily módon felállított rangsor alapján a 7 legjobban teljesítő csapat bejut a verseny döntőjébe.

A döntős csapatokat legkésőbb 2021. november 19. 14:00 óráig értesítjük e-mailben sikeres szereplésükről. A döntőbe be nem jutó csapatokat ugyanezen határidőig ugyancsak értesítjük.

MÁSODIK FORDULÓ: DÖNTŐ

A döntő ideje: 2021. november 25-26.

A döntő helyszíne: Budapesti Corvinus Egyetem

A verseny döntője 2021. november 25-én este ünnepélyes díszvacsorával veszi kezdetét. A megoldások szakmai zsűri előtt történő prezentációjára 2021. november 26-án kerül sor.

A prezentációra és a szakmai zsűri kérdéseire csapatonként összesen 22 perc áll rendelkezésre, amelyből az adott csapat a saját előadására legfeljebb 15 percet használhat fel. A csapat által a 15 percből fel nem használt időkeret hozzáadódik a zsűri kérdéseire felhasználható 7 perces időkerethez.

A Luca Pacioli Egyesület minden csapat számára egy éjszakára szállást és ellátást biztosít november 25. estétől egészen november 26. délutánig, továbbá november 25-én este vacsora (díszvacsora), november 26-án reggeli, a döntő során ebéd biztosított minden résztvevő számára. A döntős csapatok esetleges kísérői számára a szervező mindezeket nem biztosítja.

A döntő további részleteiről a döntőbe jutó csapatokat e-mailben értesítjük a döntőbe jutásuk hírével egyidejűleg.

A verseny nyertes helyezettjeinek rangsora az elődöntőn és a döntőn nyújtott összteljesítmény alapján kerül meghatározásra.

DÍJAZÁS

A nyertes csapatok tagjaival partnerünk, a Szakmai Megújulásért Alapítvány ösztöndíjszerződést köt.

A LEGFONTOSABB HATÁRIDŐK ÖSSZEFOGLALVA
JÁRVÁNYÜGYI RENDELKEZÉSEK

A verseny menetrendjét illetően a módosítás jogát fenntartjuk az aktuális járványügyi intézkedésekre tekintettel, így kiemelten annak a lehetőségét, hogy a verseny döntőjét személyes részvételt igénylő megszervezés helyett online formában bonyolítjuk le. A döntő formájáról, az esetleges rendhagyó körülményekről legkésőbb 3 nappal a döntőt megelőzően értesítjük a döntős csapatokat. Amennyiben a döntő élőben, a versenyzők személyes jelenlétével kerül lebonyolításra, úgy a verseny döntőjén való részvételhez minden versenyző és egyéb résztvevő esetében Magyarországon elfogadott védettségi igazolvány megléte szükséges. Az egyéb járványügyi szempontok tekintetében a hatályos jogszabályok jelentenek iránymutatást.

A Luca Pacioli Egyesületet a versennyel kapcsolatos kérdésekkel a bosnyak@pacioli.hu e-mail címen lehet elérni.